Aktuális

           

Összekötik a kutakat a vízművel

2014-11-29

Elkészültek a szakemberek két új kút fúrásával a Magyarmecske és térsége települések Ivóvízminőség-javítása projekt keretében, a szakemberek most azon dolgoznak, hogy összekössék ezeket a vízműteleppel.

Mint megtudtuk: a magyarmecskei vízműtől nem messze – alig pár száz méterre - két új ivóvízkutat fúrtak. Az egyik kiváltja a jelenlegi kutat, míg a másik tartalékként fog üzemelni. A szakemberek most vezetékeket fektetnek le, hogy összekössék a vízművel. A munka keretében a kezelőépület építése is megvalósult. Ezt követően történik meg majd a korszerű technológia telepítése. Korábban Gilvánfán vezetékeket cseréltek és új házakat kötöttek rá az ivóvíz-rendszerre.

Négy település több mint 1200 lakosának életminőségére lesz hatással az a program, amely Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa és Gilvánfa ivóvízminőségének javítására indult. Pályázatuk pozitív elbírálásának köszönhetően csaknem 136 millió forintos európai uniós támogatást kapnak terveik megvalósítására. Az idei év végére olyan korszerű vízmű épül a négy település számára, amely az Európai Unióban elfogadott határértékeknek megfelelő, egészséges ivóvizet biztosít a lakosságnak.

Utolsó frissítés: 2014-12-02